Csont Lászlóné

Print
Csont Lászlóné

Csont Lászlóné
Csont Lászlóné több sikertelen testsúlycsökkentésre irányuló próbálkozás után elkezdte a Herbalife programot. Hamarosan jobban érezte magát és az eredmény is szemmel látható volt. Ennek következtében arra az elhatározásra jutott, hogy Tanácsadóvá válik és a Herbalife-nak köszönhetően életében először külföldre is eljutott…

„Változtatnom kellett…”
Az évek óta tartó testsúlycsökkenésre irányuló sikertelen próbálkozásaim után úgy éreztem, hogy minden egyes nap egy újabb küzdelem. Nem tudtam lehajolni, vagy létrára állni – változtatnom kellett…

„…pozitívan kezdtem el az új évet.”
Hallottam a Herbalife® termékekről és úgy döntöttem, eljött az idő a változtatásra – ekkorra már 120 kilós voltam. Megvásároltam az Herbalife alap programot és 2005. január 1.-én pozitívan kezdtem el az új évet. Már egy hét után láttam a változásokat – nemcsak a súlyomban, de a külsőm és a közérzetem is jobb lett.

„…még a dohányzásról is sikerült leszoknom!”
Folytattam a programot és hónapról hónapra szabadultam meg a felesleges kilóimtól. Az életmódváltás következtében még a dohányzásról is sikerült leszoknom! Mindezek következtében úgy éreztem, hogy egészségem is javult; sokkal fittebb és energikusabb lettem.Úgy találtam, hogy a Shapeworks® programot igazán könnyű betartani - még most is használom a termékeket és torna beiktatásával, még mindig tökéletesítgetem alakomat.

„Életem teljesen megváltozott.”
A hihetetlen változást észrevették a szomszédok és az ismerősök is, akik kérdezősködni kezdtek a Herbalife® termékekről. Ekkor váltam Tanácsadóvá és az üzletem ígéretesen indult el, pár hónapon belül elértem a Supervisori szintet. Falusi emberként még soha nem voltam külföldön, a Herbalife®-fal jutottam el először, Olaszországba! Életem teljesen megváltozott.



hu-HU | 2012. 05. 18. 19:28:25 | USCOSPRODIIS3